Fekete Imola: Nekünk bevált

3 990 Ft

Fekete Imola: Nekünk bevált

Egyre többen vagyunk, akik nyitottak egy békésebb szemlélet felé, és támogatást, gyakorlati segítséget várnak. Megerősítést, hogy jó az, ahogy csináljuk, hogy nem lesz belőle baj – nem abból lesz a baj –, ha nem verünk a gyerek kezére, nem küldjük a sarokba. Mindez nem egyszeri feladat. Még csak a döntés sem, hogy ezentúl kizárólag így fogjuk csinálni.

A kényelmetlen pillanatokban félelmetesen könnyű elbizonytalanodni abban, amit jónak tartunk, és a szerint cselekedni, amit „otthonról hoztunk”. Ha ez a kettő ellentétben áll, akkor jól jöhet a támogatás, újra és újra.

Ezért került kötetbe a Nekünk Bevált blog első négy éve, ami nem a jóanyaságot hivatott bizonygatni, hanem az útkeresésbe avat be.

Kinek ajánlom?

Leendő Anyáknak és Apáknak
, mert ez a kötet valódi. Nem írok olyan nyersen arról, amiről még nem akartok tudni, de nem kendőzöm el, amire már rá lehet hangolódni.

Kisgyermekes szülőknek, mert hiába telnek az évek, újra és újra ilyen és ehhez hasonló dilemmákkal, problémákkal, hangulatokkal találkozom az utánunk érkezők körében is. A Te polcodon már ott lehet, ami Nekünk Bevált.

Nagyszülőknek abban a reményben, hogy jó tolmácsa lesz a mai, fiatal szülőknek. Akik talán másként vélekednek, éreznek, viselkednek, mint egykor Ti, kedvesek nagyszülők, de biztos nem akarnak rosszabbat.

Elfogyott

Értesítést kérek, ha a termék újra elérhető lesz!

Vonalkód: N/A

Leírás

Fekete Imola: Nekünk bevált

“Lelkesít, hogy az írásaim egyre többeknek támogatás és egyfajta bizonyíték arra, hogy játékkal, kedvességgel és szeretettel mindig gördülékenyebben megy minden. És hogy nincs világvége, ha ma egyáltalán nem így sikerült, mert az a jó az életünkben, hogy nem csupán lájkolnivaló állóképek sorozata. Hanem egy élő kapcsolat közte és köztünk, amiben egymást alakítjuk, együtt fejlődhetünk, hibázhatunk és elbizonytalanodhatunk, újragondolhatjuk és példát mutathatunk. Csak legyen merszünk hozzá!”

Fekete Imola, a könyv szerzője.

Ismered a Manubaba játékkínálatát?

Kizárólag elsőosztályú, jó minőségű, fejlesztő játékok kerülnek a polcainkra. Többségében fa játékok, melyek a montessori szemlélet jegyében születtek.

Minden korosztályra gondolunk, hiszen a babajátékok mellett a nagyobb korosztály számára is elérhetőek a játékok.

Ha ötleteket keresel tekintsd meg az alábbi játékok valamelyikét:

Szállítási információk

Házhozszállítás

Két csomagküldővel dolgozunk együtt: a szállítást kérheted a GLS futárszolgálattal (házhozszállítás, csomagpont vagy csomagautomata), vagy a Packeta csomagküldővel (csomagpont vagy csomagautomata).

Érdekelhetnek még...

  • Citera - Bogyó és Babóca jelmezbálban

    Citera – Bogyó és Babóca jelmezbálban

    2 490 Ft
  • Citera - Bogyó és Babóca - Évszakos könyv

    Citera – Bogyó és Babóca – Évszakos könyv

    4 990 Ft
  • Citera - Bogyó és Babóca - Hónapok meséi - Kifestő

    Citera – Bogyó és Babóca – Hónapok meséi – Kifestő

    1 490 Ft
  • Pozsonyi Pagony - 3-5-8 perces mesék szép álmokhoz

    Pozsonyi Pagony – 3-5-8 perces mesék szép álmokhoz

    3 990 Ft