Scolar kiadó - Csoszogi, az öreg suszter (2. kiadás)

1 975 Ft

József Attila – Csoszogi, az öreg suszter (2. kiadás)

Csoszogi, az öreg suszter című novella József Attila egyetlen, kerek egészként önmagában is értékelhető prózai műve.

Maga a történet önéletrajzi ihletésű. A novella egy zsémbes öreg suszterről szól, akiről a bevezetőben kapunk leírást. A mesterhez beállít egy kisgyerek. Párbeszédük során kiderül, mekkora szegénységben él a kisfiú, a javítani hozott cipő szinte már használhatatlan. Csoszogi rideg modora mögött azonban érző szív dobog: megjavítja a cipőt, s a félénken a tenyerébe csúsztatott ötven fillérből „véletlenül” nyolcvanat ad vissza – az ágrólszakadt kisfiú így gazdagabban távozik. Csoszogi jólelkűségét közvetett módon tükrözi az írás, hiszen mindvégig igen gorombán bánik kis ügyfelével. A tanulság azonban egyértelmű: a szavak, tettek ellenére a valós szándék számít. Irgalmat pedig nemcsak a gazdagok gyakorolhatnak, hanem a szegények is.

Csoszogi, az öreg suszter önálló kötetben utoljára 1952-ben, az Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Viszont továbbra is része az általános iskolai tananyagnak, és törzsanyag az órákon. Színjátszó körökben is gyakran foglalkoznak vele, hiszen tematikája, morálja örök érvényű. Ráadásul a novella egy kisgyerek nézőpontjából foglalkozik az irgalom, a jótékonyság és a segítségadás kérdéseivel, ezáltal a gyerekek is könnyebben azonosulhatnak a témával.

Csoszogi, az öreg suszter a magyar irodalom egy fontos, apró gyöngyszeme. A Scolar Kiadó a mű jelentőségének megfelelően önálló kiadásban jelenteti meg József Attila írását. Az önálló kötetben való megjelenés az olvasás élményét is növeli.

A kiadó Békés Rozi illusztrátort kérte fel a képanyag elkészítésére. A számos szakmai díjjal elismert, nemzetközi hírű művész rajzainak, akvarelljeinek finom, érzékeny jellege kiválóan illik a meséhez, és még vonzóbbá, érdekesebbé teszi a kis olvasók szemében.

Kötés típusa: keménytáblás, cérnafűzött

Oldalszám: 24

Elfogyott

Értesítést kérek, ha a termék újra elérhető lesz!

Leírás

Scolar kiadó – Csoszogi, az öreg suszter (2. kiadás)

Méret: 203 x 244 mm

Ismered a Manubaba játékkínálatát?

Kizárólag elsőosztályú, jó minőségű, fejlesztő játékok kerülnek a polcainkra. Többségében fa játékok, melyek a Montessori- szemlélet jegyében születtek.
Minden korosztályra gondolunk, hiszen a babajátékok mellett a nagyobb korosztály számára is elérhetőek a játékok.

Ha ötleteket keresel tekintsd meg az alábbi játékok valamelyikét:

További információk

Brand

Szállítási információk

Házhozszállítás

Két csomagküldővel dolgozunk együtt: a szállítást kérheted a GLS futárszolgálattal (házhozszállítás, csomagpont vagy csomagautomata), vagy a Packeta csomagküldővel (csomagpont vagy csomagautomata).

Érdekelhetnek még...

  • Pozsony Pagony - Leszel a padtársam?

    Pozsony Pagony – Leszel a padtársam?

    4 990 Ft
  • pozsonyi_pagony_sarkanysuli_a_masodik_felev

    Pozsonyi Pagony: Sárkánysuli – A második félév

    4 490 Ft