Pozsony Pagony - Lea mindent jobban tud
Lea pontosan tudja, mit akar. Nagy és önálló szeretne lenni! Reggel az összes ékszerét magára veszi, az óvodában megmondja a lányoknak, hogy mit játszanak, és ki játszhat velük. Csakhogy közben megtapasztalja, hogy az egész világot irányítani nehéz feladat, és néha jobb hallgatni a másikra, mint fejjel szaladni a falnak. Vadadi Adrienn legkisebbeknek szóló ovis történetei észrevétlenül járnak körül egy-egy problémát az ovisok mindennapjain keresztül. Most az akarat és az önállóság áll a középpontban. A könyv végén az író szülőknek szóló utószava olvasható.
Ismered a Manubaba játékkínálatát?
Kizárólag elsőosztályú, jó minőségű, fejlesztő játékok kerülnek a polcainkra. Többségében fa játékok, melyek a montessori szemlélet jegyében születtek.
Minden korosztályra gondolunk, hiszen a babajátékok mellett a nagyobb korosztály számára is elérhetőek a játékok.
Ha ötleteket keresel tekintsd meg az alábbi játékok valamelyikét:
Tetováló matricák – Karórák (Djeco, 9588)
Klasszikus társasjátékok (Djeco, 5219)
Az erdő világa – Hegyvidék szett
Moulin Roty – Matricázó és színező album – Az én házam
Moulin Roty – Több színű zsírkréta – 6 db-os