Kreatív játékok- mit és hogy játsszunk a gyerekekkel

Kreatív játékok- mit és hogy játsszunk a gyerekekkel

A kreatív játékok, azaz inkább a kreativitásra ösztönző játékok nem csak szórakoztatják a kicsiket, hanem az egyes kompetenciákra is pozitívan hatnak. Ezért érdemes tudatos szülőként tudatosan választani játékokat gyermekünknek! Nézzük, melyik játék mit tud!

Manubaba bolt

A játékok szerepe a fejlődésben

Játékos tanulás- tanulva játsszás: ha ezeket hallják a szülők, akkor rögtön olyan játékra asszociállhatnak, melyek a kicsik lexikális tudását, a világról alkotott ismereteiket gyarapítja. Természetes, hogy erre is szükség van, de nem csak így lehet tanulni, és nem csak akkor hasznos a játék, ha ilyen értelemben mérhető tudással ruházza fel a gyerekeket.

Igazából a gyerekek a játékon keresztül sajátítják el a világot, így ismerkednek meg helyzetekkel, így oldanak meg problémákat, ezáltal fejlesztve a gondolkodásukat. A gyerekeknek tehát nem csak alapeleme a játék, hanem a világhoz vezető csatorna is. Ezért a legegyszerűbb eszközök is olykor legalább annyira hasznosak, mint egy látványos és összetett, csillogó, zenélő fejlesztőjáték. Hiszen van, hogy csak azt látod, hogy gyermeked egy hurkapálcát vagy botot igyekszik betuszkolni valahova, látszólag teljesen értelmetlen dolgot csinál. A valóságban a fantáziáját használja, emellett problémát old meg, tanulja a mérteket, és a tárgyak fizikai jellemzőit, és persze a finommotorikáját és a szem-kéz koordinációját is fejleszti.

Egy játék, -még a legegyszerűbb is, sőt, olykor pont az- tehát rengeteg területet fejleszthet. Persze a tudatosan tervezett játékok úgy vannak összerakva, hogy a lehető legjobban támogassanak egy adott kompetenciát.

A játékok három fő területet fejleszthetnek. Mindhárom ilyen terület kulcsfontosságú.

  • A mozgást, azon keresztül az idegrendszert fejleszthetik. Összességében minden olyan játék jó, amely mozgásra ösztönzi a kicsiket. Oykor a bonyolultnak tűnő mozgásbeli feladatok gyakorolják a legjobb hatást a gyerekekre, mert minél összetettebb és koncentráltabb egy mozdulatsor, annál intenzívebben hat az idegrendszerre. Ennek pedig rengeteg előnye van. Pont emiatt szeretik hangsúlyozni a szakemberek, hogy minél többet játsszanak a gyerekek a szabadban. Játszótéren, otthon és az óvodában az udvaron. Mert játék közben a mozgáson keresztül nem csak a megfelelő testtudat és a mozgáskontroll alakul ki, hanem az idegrendszert is rengeteg hatás éri.
  • A gondolkodást, melynek három típusát különböztethetjük meg. Az asszociatív gondolkodást, valamint a problémamegoldó gondolkodást, és a lényeglátó gondolkodást. Az első kettő szorosan összefügg egymással, mert a logikai gondolkodás adja a lényegüket, míg az asszociatív gondolkodás alapeleme inkább a kreativitás és a fantázia. A lényeglátó gondolkodás fogalmak alkotását, az ismeretek összegzésének a képességét jelenti, míg a problémamegoldó gondolkodás során több lehetőséget átgondolva, egyébként a kreativitást is használva jut el az illető a megoldásig.
    • Az érzelmi intelligenciát és a szociális készségeket. Ezeket a készségeket is játékokon keresztül sajátítja el a gyermek. Természetesen a szülők és a pedagógusok is komoly szerepet kapnak ebben a tanulási folyamatban, hiszen a szocializációs közeg meghatározó. De az őket ért élmények, ingerek feldolgozása és csoportosítása már játékokon keresztül valósul meg. A szerepjáték, a traumák feldolgozása, levezetése, az egyes szociális helyzetek eljátszása nagyon fontos eleme ennek a fajta tanulásnak.

    Kreatív játékok: az alkotás eszközei

    Az alkotást támogató, arra serkentő játékok nagyon népszerűek a szülők körében. Hiszen ezeken keresztül oldható meg a kreativitás és a fantázia fejlesztése. Az alkotással a kicsik önbizalma ugyanúgy nő, mint a kognitív képességeik, hiszen például a problémamegoldó gondolkodáshoz is szükség van a gazdag fantáziára.

    Nem csak azért számít tehát az alkotás szeretete, mert azt szeretnénk, ha a kicsik kézügyessége, esztétikai érzéke fejlődne, hanem azért is, mert az alkotáson keresztül kialakuló kreatív gondolkodás az élet minden területére kihat.

    Miért jók a kreatív játékok? Nézzük, hogy milyen készségeket fejlesztenek:

    • Grafomotoros készség: A finommotoros mozgások azon része, amely segíti a rajzolás és az írás elsajátítását.
    • Taktilis érzékelés: A taktilis érzékelés a tapintás útján történő tapasztalás, a bőrben lévő idegvégződések feladata a nyomás és a hőmérséklet érzékelése, a külvilág érintéssel történő tapasztalása. Ennek elsajátítása szükséges a megfelelő testtudat kialakulásához. De emellett a különböző anyagok érzékelése az idegrendszert is stimulálja. Ezért értékelődik fel az olyan egyszerű tevékenység is, mint a homokozás. A kreatív játékok között a gyurmázás, de minden olyan kézművestevékenység is fejlesztő ilyen értelemben, ahol sokféle anyaggal találkozhatnak a gyerekek.
    • Idegrendszer: A taktilis érzékelés fejlesztő hatása az idegrendszer stimulálásában is megnyilvánul. Ez miért jó? Mert az idegrendszer fejlődésével a gondolkodási műveletek, a feladatmegoldás, a figyelem, a memória is fejlődik. Valamint a verbális készségek, és a kognitív funkciók, azaz a gondolkodás mindhárom típusa.
    • Finommotorika: A rajzolás és a színezés van talán a legjobb hatással a finommotorikára, de az alkotás és játék minden olyan területe, ahol apró, finom mozdulatokat kell alkalmazni.
    • Szem-kéz koordináció: A szem és a kéz munkájának összehangolása, ez később a hatékony írástanulás alapja, de az idegrendszerre is hatnak az olyan jellegű mozgások, amelyek két terület összehangolására kényszerítik a testet. Ezért minden olyan játéknak örülünk, ami apró és pontos mozdulatokkal feladat megoldására készteti a kicsit.
    • A kéz és a csukló izmai: Ezek fejlesztése a kézügyességre is hatással van.
    • Térlátás: A kreatív játékokhoz, legalábbis a kreativitást serkentő játékokhoz sorolhatjuk az építőjátékokat is, melyek a fantázia mellett a térlátást is nagyon jól fejleszthetik.

    A kreatív játékok pszichés hatásai

    • Fantázia és kreativitás: A már sokat emlegetett fantázia és kreatív gondolkodás, mely az innovatív gondolkodás, az egyedi megoldások keresésének, de közvetve az analitikus és a problémamegoldó gondolkodásnak is az alapja. Az egyszerű rajzolás, és az összetettebb alkotások, vágás, ragasztás, gyurmázás, egyszóval az alkotás minden módja segít gazdagítani a gyerekek belső világát. A montessori játékoknak kifejezetten az a célja, hogy a játék a kreatív gondolkodás és problémamegoldás fejlesztésén keresztül hasson a gyermek kognitív képességeire. Ezek a játékok éppen attól kreatívak, hogy a gyermekek a saját tanulási útjukon keresztül, a saját fantáziájukat használva fejlődnek. Ilyen például a sokoldalúan felhasználható és építhető montessori szivárvány.
    • Kitartás: Az alkotással kapcsolatos motiváció a teljesítményre is kihat, és a személyiséget is fejleszti.
    • Koncentráció, figyelem
    • Feladattudat: A feladattudat azt jelenti, hogy megszakítás nélkül végzi el a kicsi a rá szabott feladatot, az elejétől a végéig. Ehhez koncentrációra van szükség, és tudatos, érett gondolkodásra. Az irányított játékok
    • Élményfeldolgozás: A pszichológusok szerint a rajzolás például az élmények feldolgozását, kommunikálását is segíti

    Gyurmaformázó szett - 21 darabos készlet (Djeco 9755)

    A szerepjátékok fontossága

    A szerepjátékok szocializációs és pszichológiai szempontból fontosak. Az utánzó játékokon keresztül tanulják meg a gyerekek a szociális interakciókat, így ismernek meg és gyakorolnak különböző helyzeteket. Valamint az ilyen játékokon keresztül tanulják meg feldolgozni az élményeiket. Megtanulják tudatosítani az érzelmeiket, sőt, azok kimutatásáról is sokat tanulnak ezekben a helyzetekben. A traumák feldolgozásában, vagy bizonyos helyzetekre való felkészülésben is segítenek ezek a játékok. Gondolj bele például az orvosi táska és a közelgő fogorvosi látogatás összefüggéseire. Mennyire hatékonyan fel tudod így készíteni őt a rá váró vizsgálatra, mely egyébként új és ijesztő lehet a kicsi számára!

    A szerepjáték tulajdonképpen egyfajta főpróba az élethez. Az ilyen játékok során elsajátított kompetenciák mind a magas érzelmi intelligenciához, valamint a jó kommunikációs készség kialakulásához vezetnek. Mindemellett, vagyis mindettől egyáltalán nem függetlenül a beszéldkészség is fejlődik az ilyen jellegű játékok során.

    Szerepjáték és szocializáció

    Ranschburg Jenő gyerekpszichológus szerint az ilyen jellegű játékok során a szerepek komplett hálózatát ismerik meg és sajátítják el a gyermekek. Tehát a szerepjáték nagyon fontos eszköze a világ megismerésének.

    Hogy milyen konkrét készségeket segíthetnek elsajátítani a szerepjátékok? Az együttműködés, az empátia, az alkalmazkodókészség és a kommunikációs készség, mint kompetenciák mind-mind fejlődnek az ilyen játékok során.

    Ezért a játékkonyha, a babaház, a szupermarket vagy az orvosi készlet olyan játékok, melyek nagy segítséget nyújthatnak a szülőknek és a gyerekeknek. De ide sorolhatjuk a történetmesélés eszközeit is. A bábokat, a bábszínházat, vagy épp az olyan kreatív eszközöket, mint az árnyékszínház és társai. Hiszen hasonló kompetenciákat is fejlesztenek, mint a szerepjátékok, sőt, részben azok, de ezeknél a játékoknál a történetmesélés képessége és a kommunikációs funkciók kerülnek előtérbe.

    Little Dutch – Fa kávéfőző FSC

    Gondolkodást fejlesztő játékok

    A gondolkodást fejlesztő játékok alatt most a logikai játékokra, társasjátékokra, az összetettebb fejlesztő játékokra gondolunk. A kreatív játékokhoz hasonlóan a kognitív funkciókat is segítik ezek az eszközök, sőt ez a legfontosabb céljuk.

    Mely kompetenciákat fejlesztenek a logikai jellegű játékok?

    • Számolás: Például akár egy egyszerű abakusz, színes golyókkal már elegendő ahhoz, hogy a kicsik kreatív módon tanulják, gyakorolják a számolást, a mennyiségek ismeretét. De rengeteg olyan kreatív fejlesztő játék létezik, amely ebben támogatja az óvodáskorúakat.
    • Megfigyelőkészség: Tipikus példa lehet erre a memóriajáték, vagy a különböző dominók, de még a kártyajátékok és egyes társasjátékok is.
    • Mintázatfelismerés: Vannak kifejezetten erre fókuszáló játékok. Ezeknek az a célja, hogy valamilyen játékos formában a mintázatot lehessen leutánozni.
    • Memória: A memóriajátékok, de minden olyan logikai játék, amely ismétlődő felismerésekhez vezet, fejleszheti a kicsik memóriáját, mely fontos hatással lesz a későbbiekben a tanulási készségükre.
    • Problémamegoldás
    • Szám fogalom
    • Koncentráció

    A kreatív fejlesztő játékok pszichés hatásai

    • Kreativitás: Ezek a logikai játékok sokszor valamilyen értelemben a kreatív játékok közé sorolhatóak, hiszen a kreatív problémamegoldást épp úgy fejlesztik, mint a fantáziát.
    • Kudarctűrés: A klasszikus társasjátékok kifejezetten alkalmasak arra, hogy a gyerekek megtanuljanak ilyen értelemben is önkontrollt gyakorolni.
    • Együttműködés, kooperáció, alkalmazkodás: A közösen játszható társasjátékok, memóriajátékok mind alkalmasak arra, hogy a kicsik el tudják sajátítani az együttműködés gyakorlatát, az önfegyelmet. Fontos eszközei a szocializációnak.

    Little Dutch memóriajáték - tengerész

    Összességében az a legfontosabb, hogy tudatosan válasszunk játékokat a gyerekeknek, a játékai pedig legyenek változatosak. A társasjáték és a puzzle mellett szerepjátékra alkalmas eszközök is legyenek a gyerekszobában, és az alkotás eszközei is legyenek elérhetőek a kicsi számára. Emellett a mozgásról sem szabad megfeledkezni, de ez egy másik bejegyzés témája!