Pozsonyi Pagony - Iskolások kézikönyve - fiúknak

2 490 Ft

Finy Petra – Iskolások kézikönyve – fiúknak

“Amikor az ember gyermeke iskolába megy, hajlamos túlzottan aggódni érte. Én legalábbis így jártam. Legszívesebben beültem volna a lányom mellé a padba, hogy segítsek neki eligazodni ebben a titokzatos világban. Aztán végül nem ültem be mellé (el sem fértem volna rendesen), de úgy éreztem, lenne néhány gondolat, melyet színesen megírnék erről a varázslatos és kalandos élethelyzetről.

Ezt a néhány gondolatot tartalmazza az Iskolások kézikönyve, mely nem más, mint egy kedves és humoros útmutató első osztályosoknak. Legnagyobb örömömre a könyvet Pásztohy Panka színes és derűs képei díszítik, melyek nemcsak az iskolát mutatják részletesen, de gyöngéd humoruk segít az iskolakezdéssel kapcsolatos félelmek feloldásában is. Sok szeretettel: Finy Petra”

A nagysikerű Iskolások kézikönyve most fiúknak is, kisfiú főszereplővel!

Elfogyott

Értesítést kérek, ha a termék újra elérhető lesz!

Leírás

Pozsonyi Pagony – Iskolások kézikönyve – fiúknak

“Amikor az ember gyermeke iskolába megy, hajlamos túlzottan aggódni érte. Én legalábbis így jártam. Legszívesebben beültem volna a lányom mellé a padba, hogy segítsek neki eligazodni ebben a titokzatos világban. Aztán végül nem ültem be mellé (el sem fértem volna rendesen), de úgy éreztem, lenne néhány gondolat, melyet színesen megírnék erről a varázslatos és kalandos élethelyzetről.

Ezt a néhány gondolatot tartalmazza az Iskolások kézikönyve, mely nem más, mint egy kedves és humoros útmutató első osztályosoknak. Legnagyobb örömömre a könyvet Pásztohy Panka színes és derűs képei díszítik, melyek nemcsak az iskolát mutatják részletesen, de gyöngéd humoruk segít az iskolakezdéssel kapcsolatos félelmek feloldásában is. Sok szeretettel: Finy Petra”

A nagysikerű Iskolások kézikönyve most fiúknak is, kisfiú főszereplővel!

Ismered a Manubaba játékkínálatát?

Kizárólag elsőosztályú, jó minőségű, fejlesztő játékok kerülnek a polcainkra. Többségében fa játékok, melyek a montessori szemlélet jegyében születtek.

Minden korosztályra gondolunk, hiszen a babajátékok mellett a nagyobb korosztály számára is elérhetőek a játékok.

Ha ötleteket keresel tekintsd meg az alábbi játékok valamelyikét:

Művész puzzle – Boa (Djeco, 7650)

Számolós társasjáték – Shut the box (Djeco, 5217)

Zsebtáska gyerekeknek – tengerimalac

Moulin Roty – Matricázó és színező album – Az én házam

Moulin Roty – Több színű zsírkréta – 6 db-os

További információk

Brand

Szállítási információk

Házhozszállítás

Két csomagküldővel dolgozunk együtt: a szállítást kérheted a GLS futárszolgálattal (házhozszállítás, csomagpont vagy csomagautomata), vagy a Packeta csomagküldővel (csomagpont vagy csomagautomata).

Érdekelhetnek még...

  • Citera - Bogyó és Babóca a jégen

    Citera – Bogyó és Babóca a jégen

    2 250 Ft
  • Citera - Bogyó és Babóca - Évszakos könyv

    Citera – Bogyó és Babóca – Évszakos könyv

    4 990 Ft
  • Pozsonyi Pagony - A kuflik és a nagy eső

    Pozsonyi Pagony – A kuflik és a nagy eső

    2 790 Ft
  • Pozsonyi Pagony - Annipanni, hull a hó!

    Pozsonyi Pagony – Annipanni, hull a hó!

    2 490 Ft