Betti bababoltja – MANUBABA

Egy megvalósult álom a 12-ik kerületben

Betti bababoltja, a Manubaba (-a manufaktúra és a baba összeolvadásából-) környezettudatos, csomagolásmentes, magyar kézművesek termékeit forgalmazó boltocska. Igen, a hely pici, de a választék annál inkább kielégítő és magával ragadó.

Végre egy helyen vannak jelen a babák és mamák számára a kis darab számban termelt, magyar, környezetkímélő termékek. A lassan két hónapos üzlet egyre ismertebb és már nem csak a kerületből érkeznek az érdeklődő vásárlók.

Bővebben erről Aszalósné Lukács Betti mesél, az alábbi interjúban.

(Kocsány Rita írása)

Mesélnél magadról, mit lehet rólad tudni?

Betti vagyok, 31 éves. Mindig tudtam, hogy saját vállalkozást szeretnék, soha nem éreztem jól magam az alkalmazotti létben, de nem a klasszikus, sokszor hallott indokok miatt. Nagyon bosszantott, hogy úgy éreztem, én hozzá tudnék tenni valamit a vállalkozáshoz, mindig tele vagyok ötletekkel, de senkit nem érdekelt igazán. Ha csinálok valamit, azt csak teljes gőzzel tudom, ráadásul általában valahogy mindig a “katalizátor” szerepét töltöm be. 

Olyasmit szerettem volna csinálni, ami komplex, nem csak egy részfeladat. 

A 12. kerületben laktunk, amikor megszületett mind a két gyermekünk, és döbbenten láttam, hogy az egész 12-ik kerületben nincs se egy cipő bolt, se egy játékbolt, se egy bababolt. Már akkor izgatta a fantáziámat a gondolat, de persze pici gyerekek mellett nem volt aktuális belevágni. 

 

Hogy jött a gondolat, mi volt az első dolog, amikor már azt érezted, oké sínen vagyunk és nincs visszaút?

 

Egy barátnőmnél kávéztam, amikor megfogalmazódott bennem, hogy még mindig nem csinálta meg senki a környéken a bababoltot, amit szerettem volna. Ráeszméltem, hogy most az élethelyzetünk is éppen optimális, hiszen a gyerekek is nagyobbak, elérkezettnek éreztem az időt, hogy belevágjak. Persze rögtön jöttek az ötletek, hogy mitől lehetne ez más? Nem szeretem a sablonos, unalmas dolgokat. 

Rájöttem, hogy nincs magyar, kézműves, designer, baba-mama témájú termékeket (hétköznapi, praktikus termékeket) összefogó bolt, pedig rengetegen készítenek csodálatosabbnál csodálatosabb termékeket. Magyar anyukák, akik gyerek mellett belefogtak az önmegvalósításba, mert nem szeretnének visszamenni egy klasszik multis állásba mondjuk. Hát arra gondoltam, ne unalmas bababolt legyen, legyen extra! Legyen közösség mögötte! Legyen környezettudatos! Legyen más! Legyen új!

Hogy nincs visszaút, az első perctől kezdve tudtam.

Mi volt a következő lépés, mire emlékszel, mert úgy tűnik flow-ban voltál a nyitás körül.

Hihetetlen volt, ahogy indult, egészen mesébe illő. Kitaláltam, bátor lépéseket tettem és a jutalom fantasztikus volt. Nyíltak a kapuk és csodálatos emberekkel hozott össze az élet. Fantasztikus partnereim vannak, mind nők. A grafikustól kezdve a könyvelőn át, az üzletberendezőn keresztül, még sorolhatnám. Fantasztikus csapat állt össze és a barátok is egészen elképesztő támogatást nyújtottak nekem. Borzasztó hálás voltam és vagyok nekik. Nagyon jó volt rájönni, hogy mennyien állnak mögöttem, hogy milyen jó emberek vesznek körül! Köszönöm ezúton is! 🙂

Hogyan választottál helyszínt? Mi alapján döntöttél?

Sokszor volt olyan helyzet, amikor inkább az ösztöneimre hallgattam és bátran döntöttem a racionális érvek ellenére. Az elejétől kezdve a Margaréta játszónál láttam a boltot magam előtt. Két héten belül megláttam az üzlethelyiséget és tudtam, hogy ez az! Az ésszerű nyilván nem az lett volna, hogy egy két hete kipattant ötletre az ember üzlethelyiséget nézegessen.

 

Ki a célközönséged?

Olyan családok, elsősorban anyukák, akik szeretik az egyedi, kézzel készült termékeket. Akik előnyben részesítik, hogy magyar gyártóktól vásároljanak, ezzel támogatva a hazai családokat és gazdaságot. Valamint, de nem utolsó sorban, akik ezzel tesznek valamit a bolygónkért is. A nálam kapható termékek 80%-ának minimális az ökológiai lábnyoma. Sokan vásárolnak ajándékba, babaváróra, de természetesen saját részre is. 

Babáknak, gyerekeknek mettől meddig lehet itt találni játékot, ruhát?

Termékek 0-6 éves korig vannak a boltban.   

Az anyukáknak mit tudsz ajánlani?

Csoda dolgokat. 🙂 Kulacsot, ruhát, gyönyörű táskákat, natúrkozmetikumokat, hordozó eszközöket, hordozós ruházatot, határidőnaplót.

Hogyan, milyen szempontok szerint kerestél beszállítókat?

Elsősorban a saját ízlésem és értékrendem alapján szűrtem. Fontos volt, szép legyen a termék, de legalább annyira fontos volt az is, hogy praktikus is! Én általában mindenben a középutat választom és törekszem nem végletekben gondolkodni. Nem szeretem az olcsó, gagyi cuccokat. De nem szeretem azt sem, ha nagyon elrugaszkodott árú egy kis body, vagy egy táska. Igyekeztem olyan gyártókat találni, akik hasonló elven működnek, szem előtt tartják a minőséget, de nem elvetemültek az áraik.  

Mik az eddigi visszajelzések a vevőktől?

Nagyon pozitív visszajelzéseket kapok, szerencsére a vevők imádják! Én arra számítottam, hogy a helyi közönség lesz 95%-ban a vevőkör, és meglepve tapasztalom, hogy sokkal-sokkal messzebbről is ellátogatnak a Manubabába, mint gondoltam volna. Egész Pest megyéből eljönnek hozzánk, nagyon örülök, hogy érdemesnek tartják!

Vidékiek hogyan tudnak elérni? Van-e lehetőség kiszállításra?

Jelenleg e-mailben, vagy üzenetben tudunk megrendeléseket fogadni, de készülőben van a webshopunk is. 

Mik a terveid a közeljövőre?

A tervek között szerepelnek közösségi események. Eddig is volt már hordozós tapinap, augusztusban volt horgolós workshop, de például a babajelbeszéd tanfolyam is tervben van. Szeretnék papírszínházas mesedélutánt is tartani és bővíteni a közösségi programokat. 

A webshop a következő nagy falat még.

Mi az, ami inspirál? Mi lendít tovább egy esetleges hullámvölgyből?

Ha esetleg hullámvölgybe kerülök, rögtön történik valami iszonyatosan pozitív dolog. Valahogy nagy támogatást érzek az élettől és ahogy megfogalmazok egy problémát máris jön a megoldás. Persze nem akarok naívnak tűnni, természetesen rengeteget teszek érte én is. Hűséges típus vagyok, valahogy nem gondolom, ha adódik egy probléma akkor el kell menekülnöm. Régebben nem ilyen voltam, ezt a tulajdonságomat a férjemnek köszönhetem, tőle tanultam!

 

További friss információk a Manubaba facebook oldalán:

https://www.facebook.com/manubababolt/

Instagramon is követhető az üzlet: @manubababolt

A következő blog posztban a Manubaba termékeit, a beszállító partnereket, a hazai gyártókat ismerhetitek meg közelebbről.

Amennyiben hozzájárulsz ahhoz, hogy hírlevélben tájékoztassunk extra kedvezményeinkről, legfrissebb híreinkről, valamint a bolt által szervezett eseményekről, add meg neved és e-mail címed az alábbi űrlapon.  

A hírlevélre való feliratkozással elfogadod az adatkezelési tájékoztatónkat: 
https://manubaba.hu/adatkezelesi-tajekoztato/
WebshopFiók